Honlapunk süti (cookie) fájlokat használ, melyeket az Ön gépén tárol a rendszer.
Ezek személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a használatukba. További információ itt!

Megjelent a magazin
2024. március-áprilisi száma!

Magazinunk most is sok érdekességgel szolgál. Az aktuális szám tartalmából:
  • Tevefélék púp nélkül – Nagy Antal írása
  • A földikutya hazájában – Krnács György írása
  • 2024-ben az év hüllője – Dr. Korsós Zoltán írása
  • Másodszor is az év madara – Dr. Bankovics Attila írása
  • Ha teheti, hüllőket eszik – Turny Zoltán írása
  • A lopakodás nagymestere – Major Borbála és Novák Adrián írása
  • Hattyúk hazánkban – Selmeczi Kovács Ádám írása
  • Őslégcsövesek között – Dr. Korsós Zoltán írása
  • Madármentés Egerben – Hák Flóra írása
  • Aki egy életet megment... – Fuchs Adrienn írása
  • Legeltessük-e a méheket? – Demjén Zsófia írása
  • A sivatagi csúcsragadozó – Dr. Hangay György írása
  • Fajképződés és őstörténet – Cserkész Tamás írása
  • Kutyanevek és a puli – Kovács Zsolt írása
  • A pézsmateknősök – Fehér Tamás írása
  • A vörös fogoly – Varga Sándor írása
  • Állandó rovataink:
    Hírek a Budapesti Állatkertből, Hírdzsungel, Nemzetközi Zoo Híradó, Hazai Hírek, Ajánló

Facebook megosztás Twitter megosztás Megosztás üzenetben

Kiemelt cikk(ek)


Titkos üzenet - hörcsögbőrben - Állatvilág magazin

Titkos üzenet - hörcsögbőrben

Szatmári Lajos, Sramkó Gábor és Cserkész Tamás írása

Bacsó Péter A tanú című abszurd filmklasszikusában a kommunista államhatalom békaemberek számára „ürgebőrbe varrt titkos üzenetek” átadásával vádolja a főhőst és kegyvesztett barátját. A történet szerint valóban kapcsolatba kerül a két szereplő a „gát legnagyobb ellenségével, az ürgével”, de az ellenük való hathatós védekezés filmbéli bemutatása során hőseink valójában mezei hörcsögöt vágnak alaposan kupán. Bizony a film 1969-es forgatása óta sok víz lefolyt a Dunán, és azóta sem a közönséges ürge, sem a mezei hörcsög nem tartozik a gátak legnagyobb ellenségei közé. Éppen ellenkezőleg, természetvédelmi oltalomra szorulnak. Ebben a cikkben ezért áttekintjük a legújabb természetvédelmi és tudományos eredményeket a mezei hörcsöggel kapcsolatban, különös tekintettel az állat teljes örökítőanyagában – a teljes genomban – kódolt, hörcsögbőrbe „varrt” üzenetre.

A teljes cikk letölthető:  Allatvilag_24_1_horcsog.pdf
Facebook megosztás Twitter megosztás Megosztás üzenetben

Az aktuális szám tartalmából


Tevefélék púp nélkül

Nagy Antal írása

A ma élő teveféléket elterjedési területük alapján két csoportra oszthatjuk: az óvilágiakra és az újvilágiakra. Az újvilági tevék jóval kisebb termetűek óvilági rokonaiknál, közös jellemzőjük, hogy hátukról hiányoznak a nagyobb testű társaiknál megfigyelhető púpok. A ma élő összes újvilági teveféle a Lamini nemzetségbe tartozik, amely Észak-Amerikában alakult ki a miocén korban. Bár innen később kihaltak ezek az állatok, de Dél-Amerikában a mai napig megtalálhatók a különböző tevefélék, amelyek ősei a pliocén korban, mintegy 2,5-5 millió évvel ezelőtt, a Panama-földszoroson keresztül vándoroltak északról délre. Napjainkban négy faj tartozik a nemzetségbe, két vadon élő és két háziasított.

Facebook megosztás Twitter megosztás Megosztás üzenetben


Ha teheti, hüllőket eszik

Turny Zoltán írása

A fokozottan védett kígyászölyv (Circaetus gallicus) egy közel sas méretű táplálékspecialista ragadozó madár, szárnyfesztávja megközelíti a két métert, ezért hasonlít jobban méretét tekintve sokkal inkább a sasokhoz, mint a hazánkban leggyakrabban látható névrokonához, az egerészölyvhöz. Magyar nevének második tagját az ölyvekre jellemző kerekdedebb fejformája és rövid csőre miatt kapta. Legközelebbi rokonai a legújabb genetikai vizsgálatok szerint az Afrikában élő két kígyászölyvfaj. Távolabbi rokonai közé tartoznak a kígyászsasok, a majomevő sas és a bukázósas is.

Facebook megosztás Twitter megosztás Megosztás üzenetben


A lopakodás nagymestere

Major Borbála és Novák Adrián írása

A vadmacska Európában sokfelé veszélyeztetett, habár az IUCN besorolása least concern (nem fenyegetett). Magyarországon fokozottan védett, a hazai állománya mégis csökken, aminek elsődleges oka az élőhelyek degradációja és feldarabolása, valamint a házi macskák közelsége. Súlyos problémát jelent továbbá a járműforgalom – nemcsak a közutakon, hanem az erdőhálózatban is –, gyakran találnak elütött példányokat. A házi macskák által terjesztett betegségek is veszélyeztetik a fajt, legalább annyira, mint a velük történő hibridáció, ami genetikai felhígulást okoz. Emellett a házi macskák vetélytársak is a megmaradt területekért és táplálékforrásokért folytatott versenyben.

Facebook megosztás Twitter megosztás Megosztás üzenetben


Hattyúk hazánkban

Selmeczi Kovács Ádám írása

A hattyúkat mindenki ismeri, leginkább mint a tisztaság, fehérség jelképe jelenik meg tudatunkban, amikor rájuk gondolunk. A madártani szakembereknek azonban korántsem ez az ártatlan tisztaság jut az eszükbe, hanem épp a fordítottja, mivel e nagy testű madarak sokszor agresszíven lépnek fel fészkelőterületükön megjelenő fajtársaik ellen, de másokat – például récéket vagy ludakat – is zaklatnak.

Facebook megosztás Twitter megosztás Megosztás üzenetben


Legeltessük-e a méheket?

Demjén Zsófia írása

A legelő klasszikus értelemben elsősorban háziállatok (patások, baromfik) szabadtéri takarmányozására használt, zömmel fűfélékkel benőtt terület. Ki gondolná (a méhészeken kívül), hogy a marha-, juh- vagy libalegelőkön kívül méhlegelők is léteznek, hiszen köztudott, hogy ezek a rovarok nem esznek füvet.
2018 óta március 10. a beporzók napja Magyarországon. Azóta egyre többet hallani a méhlegelőkről, arról, hogy mennyire fontos lenne a nyírt gyepek helyére visszaengedni a természetet, vad növényzettel borítani be minden kicsi és nagyobb zöldterületet, amelyektől – valljuk be – alig győzzük megszabadítani a kerti veteményest. Arra próbálnak rávenni bennünket, hogy számoljuk fel a rendezett gyepfelületeket, hagyjuk elburjánzani a gyomokat, mert az jó a méheknek.

Facebook megosztás Twitter megosztás Megosztás üzenetben


A sivatagi csúcsragadozó

Dr. Hangay György írása

Az ausztrál gyíkok legnagyobbika az akár két és fél méter hosszúra megnövő, 20-25 kilogramm testtömegű óriás varánusz (Varanus giganteus), ausztrál nevén a perentie. Méretei alapján a föld negyedik legnagyobb gyíkja, s kizárólag Ausztrália észak-északnyugati, sivatagos vagy félsivatagos tájainak lakója. A belső területek száraz pusztaságainak csúcsragadozója, természetes ellensége az egykor ősi életmódot folytató aboriginalokon (őslakosokon) kívül nincs. Ők, ha tehették, vadászták, mert kedvelték a húsát és a zsírját.
A perentie nem válogatós: ha nagyon éhes, akár kifejlett kengurukat is megtámad. A harapása egy 30-40 kilós példányt nem öl meg azonnal, csak lelassítja az állatot, mintegy elaltatja. Ekkor aztán nyugodtan lakmározhat, darabokra marcangolja áldozatát.

Facebook megosztás Twitter megosztás Megosztás üzenetben