Honlapunk süti (cookie) fájlokat használ, melyeket az Ön gépén tárol a rendszer.
Ezek személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a használatukba. További információ itt!

Balogh Boglárka írása


A trópusi esőerdő fölött a párás hajnal fényei áttörnek a hatalmas borneói keruingok lombozatán. A csendet csak a madarak hívása és a levelek halk zizegése töri meg. A fák között vörösesbarna árny mozdul, egy nőstény orangután lendül ágról ágra, karján apró kölyke kapaszkodik. Ez a jelenet évszázadokig volt Borneó jelképe, ma már mégis ritka látvány. A terület nagy részét egykor benépesítő borneói orangután (Pongo pygmaeus) ugyanis a kihalás szélére sodródott.
Ez a faj a föld egyik legintelligensebb és legösszetettebb élőlénye, voltaképpen az erdő tükörképe: ha eltűnik, az egész ökoszisztéma meginog. Genetikailag több mint 96%-ban megegyezik az emberrel, az egyedek magányosan élnek, napjaik nagy részét táplálékszerzéssel, pihenéssel és mozgással töltik a fák között.